Minden szülő álma, hogy gyereke elpakoljon maga után, rendet tartson a szobájában és besegítsen a házimunkába. De hogyan érhetjük ezt el?
Szigorúan játék
A rendrakásra való szoktatást már egészen kicsi korban el lehet kezdeni. „Mielőtt a fejünkhöz kapnánk, hogy szegény apróságot dolgoztatjuk, nyugodjunk meg, nem erről van szó. A kicsik ugyanis szívesen pakolnak nem csak szét, hanem össze is, mert ők ezt játéknak tekintik. Nekünk csak arra kell törekedni, hogy ezt a játékos hangulatot, a természetességet megőrizzük.
Kezdjük azzal, hogy mindig tegyük el együtt azt, amivel már nem játszik. Jó, ha kialakítunk egy rendszert, például, hogy vacsora vagy az esti fürdés előtt együtt csináljunk rendet. Törekedjünk arra, hogy lépésről lépésre hozzászokjon a gyerek, hogy mindenki a saját dolgait tartja rendben és pakolja el a helyére. A napirendet és a rendszert egyébként is fontos kialakítani a kicsik életében, hiszen ebben érzik biztonságban magukat. Persze ez nem azt jelenti, hogy percre pontosan mindig ugyanakkor kell a játékokat bedobálni a ládikába, különben vége a világnak, de érdemes egy bizonyos időintervallumon belül maradni.
Bátran adjuk a kezébe a játékot, és kedvesen, mosolyogva kérjük meg, hogy tegye a ládába. Ha megteszi, akkor örüljünk, méghozzá látványosan. Dicsérjük meg, hogy milyen ügyes, hiszen az egóra már egészen picik esetében is lehet és érdemes is hatni. A játékot fokozhatjuk azzal, hogy konkrétan megmondjuk, hogy most a zebrát tedd be a helyére, most a labdát és így tovább. Fontos, hogy észben tartsuk, a rendrakás nem egy büntetés, hanem teljesen természetes feladat.”
– tanácsolta Orsolics Zénó kamasz szakértő, a kamasz szerviz vezetője.
Hol rontjuk el?
Rossz emlék
Sajnos sokunkban él a házimunkával kapcsolatban egy negatív élmény, hogy az egyfajta büntetés, a szülői szigor része. Pedig, ha természetes, magától értetődő feladatként szoktatjuk rá a gyereket, akkor semmiképp sem büntetésként éli meg, hanem éppoly természetes dologként, mint az evést, alvást, fürdést.
Türelmetlenség
Megeshet, hogy ott csúszik el az egész projekt, hogy nem vagyunk elég türelmesek. Hajlamosak lehetünk azt mondani, hogy inkább megcsináljuk mi, mert nincs türelmünk kivárni, hogy a gyerek végezzen az adott feladattal, vagy az úgy sem lesz olyan, mintha mi csináltuk volna. Lehet, hogy rövidtávon ez így is van, de ha hosszútávon gondolkodunk, akkor adnunk kell esélyt neki, hogy megtanulja gyorsan és pontosan elvégezni a teendőket.
Túlóvás
Szülőkét hajlamosak vagyunk túlóvni a gyerekünket. Azt gondoljuk, hogy szegénynek annyi dolga van, hiszen tanulnia kell, vagy még olyan kicsi hagy játsszon nyugodtan, pihenjen, kapcsolódjon ki, legyen több szabadideje. Pedig, ha már gyerekkorban, vagy akár kamaszként hozzászokik, hogy otthon is vannak olyan feladatok, amelyeket el kell végezni, azzal megkönnyítjük a későbbi életét. Hiszen egy nap önállóan él majd, és az igen kellemetlen lesz neki, ha akkor döbben rá, hogy a házimunkát is meg kell csinálni valakinek. És vajon kinek? Hát neki!
Következetlenség
A rendszer csak akkor működik, ha mindig, minden körülmények között következetesen ugyanazt várjuk el a gyerekünktől. Ha egyszer azt kérjük, hogy vacsora után a tányérját tegye be a mosogatóba, akkor ne tegyük el helyette, hanem minden egyes alkalommal tegye meg ezt ő.
Példamutatás
Mit sem ér a következetesség, ha nem mutatunk példát. Alapszabály, hogy annyit várjunk el a gyerektől, amit mi magunk is megteszünk. Ha mi szanaszét hagyjuk a ruháinkat a lakásban, akkor ne szidjuk le, ha ő is ezt teszi. „A példamutatás számukra a hitelességet jelenti. A gyerekek, de még a kamaszok is kevésbé tudatosítják magukban azt, amit mondunk nekik, inkább megfigyelnek minket, és másolnak mindent, amit csinálunk. Fontos, hogy mi magunk között is felosszuk a teendőket. Ha mi mindent elpakolunk a párunk után, ő meg nem veszi ki a részét a tennivalókból, akkor a gyerek joggal gondolja, hogy természetesen utána is nekünk kell elpakolni. De ha azt látja, hogy a család minden egyes tagja kiveszi a részét a feladatokból, akkor természetes számára, hogy ez rá is vonatkozik.”
– tanácsolta a szakértő.
Már kamasz. Nincs mit tenni. Vagy mégis?
"Kamaszkorban aratjuk le azt, amit addig vetettünk. Minél később próbáljuk ránevelni gyerekünket a rendre, annál nehezebb feladatunk van, de ne csüggedjünk: sohasem késő. A tini korú gyerekkel ne próbáljunk meg úgy viselkedni, mint egy kisgyerekkel, mert azt nagyon zokon veszi. Inkább kezdjük el felnőttként kezelni. Mondjuk neki azt, hogy már lassan felnőtt, önálló ember lesz, ideje, hogy megtanulja mit, hogyan kell csinálni otthon. Mutassuk meg neki egy-két egyszerűbb étel elkészítését, ha segít a takarításban, mondjuk neki el bátran, hogy ezek közös feladatok, mivel a család minden tagja szeret otthon feltöltődni, pihenni ezért mindenkinek részt kell vállalnia a közös teendőkből. Ez nekünk hatalmas segítség. Az adventi időszak kiváló arra, hogy elkezdjük bevonni őt a teendőkbe, hiszen ilyenkor tényleg sok feladat hárul ránk, fontosnak érezheti magát, ha ezekben számíthatunk rá.”
– javasolta Orsolics Zénó.
újságíró Bata Kata - Meglepetés
további Zénó cikkek - Meglepetés