Kedves Zénó!
Nem egy szakembernél jártam már a problémáimmal (evészavar és alkoholprobléma), azonban Nálad éreztem először azt, hogy egy ember vagyok megoldandó problémákkal, nem pedig egy probléma, amit meg kell oldani. Sok mindent köszönhetek Neked, hiszen nem csak egy hallgató fülre, hanem egy megértő, rendkívül figyelmes és segítő szakemberre találtam rá. Mindig ,,feketebáránynak” éreztem magam, de Te sose néztél így rám. Hatalmas változást jelentett számomra, hogy megtanítottál a negatívumokból tanulni, de ami fontosabb, a pozitív jövőképből táplálkozni és erőt gyűjteni. Köszönöm, hogy azt láttad bennem, aki vagyok és lenni tudok, ez segített abban, hogy ne a függőségeim alapján definiáljam önmagam! Köszönöm, hogy sosem kaptam válaszul sablonszöveget a mondandómra, mindig a személyemre szabtad a szavaidat és segítetted felszínre hozni a problémáim mögött lapuló okokat, mely nélkül nem sikerülhetett volna a gyógyulásom.
Egy szóval: Köszönöm!
Amikor Zénóhoz kerültem egy elveszett, kilátástalan helyzetben voltam az életemben. Azt gondoltam ha Ő nem segít, akkor nincs más kiutam már. Amikor először beleptem, azonnal egy kellemes, nyugodt, biztonságos hely fogadott. 1,5 évnyi közös munka után elmondhatom, hogy a régi énemre rá se ismerek, teljesen kicserélődtem. A függőségi problémák mellett több családi problémán is sikeresen atkisért, vele együtt sikeresen sínre vezettem az életem. Mindig jó gondolatokkal, tanácsokkal láttál el, minden alkalomról vittem magammal valami pozitivat! Mindig jó gondolatokkal fogok visszatekinteni a közös munkára. Köszönöm Zénó, hogy amikor azt hittem nincs kiút, te mindig biztattál, és támogattál!
Zénó számomra megtestesítette azt a jó segítőt és vezetőt, aki a nyugalmával, a hitelességével és a szakmaiságával vívta ki kliensei és a munkatársai tiszteletét.
Barátságos, empatikus kisugárzása elősegíti azt a bizalmi légkör kialakulását, amiben a hozzá fordulók rátalálhatnak a saját erőforrásaikra.
Köszönöm szépen, hogy átsegítettél problèmáimon! Ha vallásos lennék imába foglalnàm a nevedet. Egy évvel ezelőtt kerestem fel Zénót drogproblémáim (kokain) miatt. Jó 7 ève jelentett gondod életemben ez a szer. Jártam előtte egy neves kollégához. Elmondom a közelébe sem ér Zénónak! Családi dolgokban is nagyon jól látja a dolgokat, azóta itthon is minden szép és jó. Köszönöm szépen még egyszer a támogatásod a rengeteg beszélgetésünket! Ajánlom mindenkinek, bármilyen jellegű problèmával is küzdjön! Zénóval sikerülni fog megoldani! Köszönöm szépen.
Szia Zénó szép napot utólag is szeretném megköszönni a beszélgetéseket nagyon sokat segítettek nekem azóta továbbra is sikeresen józan életmódot élek.
Nagyjából 14-15 évnyi masszív önpusztítás után eljutottam arra a pontra, hogy segítséget kérjek. Egy jó barátom ajánlotta Zénót, és rendkívül hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult! A bázis drogom az alkohol volt már, mikor elkezdtük a terápiát, de igazából kb amit csak lehetett használtam, hogy meneküljek a gondjaim elől. "Ha kell akkor van, ha van akkor kell" jelmondat volt az életem szlogenje...... A kezelés elején a teljes absztinencia volt a kitűzött cél, mivel úgy láttam, hogy vagy teljesen abbahagyok mindent, vagy esélyem sincs a gyógyulásra. Voltak visszaesések a kezelés során, és mélypontok, de a végére még a kitűzött célnál is többet kaptam! Elég erős és elszánt lettem a végére, hogy önkontrollt tudjak tartani, így egy családi összejövetel alkalmával nyugodtan koccinthatok a rokonokkal, a nélkül, hogy félnem kéne a visszaeséstől! Köszönöm Zénó, hogy végig kísértél az úton és, hogy támogattál a saját démonaimmal való küzdelemben!
Szia Zénó!
Meg szeretném köszönni még egyszer, hogy meghallgattál és végig kísértél a gyógyulás útján. Eléggé negatívan álltam az elején, hogy bármilyen piszchológushoz is elmenjek, mert úgy éreztem nem lehet rajtam segíteni. De tévedtem. A beszélgetéseink ráébresztettek arra, hogy vannak emberek akik tényleg tudnak és akarnak is segíteni másoknak. Az elején persze feszülten álltam ehhez hozzá, de idővel szépen kialakult a bizalom és jobban meg tudtam nyílni neked, mint bárki másnak. Számomra olyan idegen voltál, aki nem ítélkezett ami nekem nagyon fontos volt. Sok butaságot követtem el, amit ma már nem tennék meg újra köszönhetően neked. Nagyon köszönöm.
Nagyon hálás vagyok és szeretném megköszönni amit ebben az évben értem tettél, hogy lehetőséget adtál arra, hogy megismerjek egy olyan embert akit nem tudok elfelejteni..
mert TE vagy az aki olyan sokszor eszembe jut és emlékeztet arra, hogy a legméllyebb pontról is képesek vagyunk felállni és aki megértett, utat mutatott es megmutatta hogy a lehetetlen.....nem létezik!
Végső elkeseredésében a feleségem talált rá Zénóra a neten mert a játék függőségem majdnem váláshoz vezetett. Nagyon nehéz volt nekikezdenem(elöszőr vissza is léptem) de több mint 10 év pénz szórást valahogy beláttam, hogy abba kell hagynom. Zénó nagyon barátságos ,közvetlen és hamar úgy éreztem nem kezelésre kell hozzá járnom hanem mint egy baráthoz megyek beszélgetni.Sok jó gondolat megmaradt bennem a beszélgetések során ami mindig a legjobbkor bevillan az eszembe és erős tudok tőle maradni. Ajánlom mindenkinek aki kisebb nagyobb nehézséggel küzd ,akár pár hónapja akár több 10 éve. Higgyétek el mindenre van segítség csak meg kell találni. Köszönöm Zénónak a kitartó segítségét!
Minden ment a maga útján.... Aztán egyszer csak megreccsent az életem.
Egy buliban használtam először kokaint. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Felszívtam és kész, másnap ment tovább az élet.
Egy középvállalat vezetője vagyok, idővel egyre nagyobb lett a nyomás rajtam, egyre több volt a munka. A családomban a feleségemtől eltávolodtam, jöttek a rosszabbnál rosszabb élmények, Mígnem egyik nap megkaptam egy díler elérhetőségét, és írtam neki.. Aztán másnap is írtam neki, hogy kell még.. Aztán már a hét minden napján szívtam 1g-t.
Kezdtem egyre jobban süllyedni, kezdtem egyre jobban rákattanni, néha forgalmas helyeken is felszívtam egy utcát, nem volt bennem gátlás.
Aztán egyszer mentem haza kocsival, és feltoltam egy csíkot. De túl nagy volt. Abban a pillanatban elkezdtem pánikolni, a vérnyomásom horror magasságba emelkedett, a pulzusomról nem is beszélve. Alig kaptam levegőt.
Akkor írtam Zénónak, akinek az elérhetőségét a neten találtam meg.
Szerencsére nagyon hamar fogadott, és elkezdtük kibogozni a szálakat. Szépen lassan megértettem, mi mitől van, miért használom a kokaint, amelynek használata egy idő elteltével az életem minden terültén megjelent.
Sokat beszéltünk, felszínre kerültek régi sebek, melyeket sikerült a segítségével megoldanom.
Elmondhatatlanul hálás vagyok Neked Zénó, amiért segítettél, egy igazán jó barátot ismertem meg Benned.
A szert már nem használom, az életem helyreállt, azóta újra tudok örülni, megbecsülni olyan embereket, dolgokat, amiken átsiklottam.
Tapasztalatból mondom, nem szégyen segítséget kérni a bajban. Én azt hittem, majd lejövök egyszer róla, de mivel a környezetemben senki nem küzdött ilyen jellegű függőséggel, ezért csapdába kerültem.
De ez már a múlt, az életem józanul megy tovább.
Több, mint 30 éve ittam, mikor egy nagyon durva mélypont után megtaláltam Zénót.
Évekig próbálkoztam a leszokással, de egyre jobban hatalmába kerített az alkohol. Férjem, gyerekeim már mindent megpróbáltak, de hiába. Rövidebb- hosszabb ideig megtartóztattam magam, de utána mindig visszaestem. Önbizalmam egyre csökkent, ettől még mélyebbre süllyedtem. Többször okoztam rendkívül kellemetlen helyzeteket magamnak és szeretteimnek.
Zénóval kibogoztuk a régi sérelmeimet, megkerestük az elakadási pontjaimat. Lehetőségem volt a saját tempómban haladni, valamint arra is, hogy családom tagjait behívjam egy- egy terápiára, így megindulhatott az évtizedekig elfojtott, szégyellt családi konfliktusok megbeszélése. Kapaszkodót kaptam arra is, mit tehetek, ha megkívánnám az italt.
Mivel szépen haladtunk, a terápiák gyakoriságát idővel csökkentettük.
Most már nem azt mérem, hogy mennyi időt bírok ki alkohol nélkül, mert olyan, mintha jó értelemben véve " át lenne huzalozva " az agyam. Segítséget kaptam ahhoz, ami egyedül soha nem ment volna. Értelmes céljaim vannak, újra nyugodt, kiegyensúlyozott vagyok, kinyílt előttem a világ!
Az a jó, hogy Zénónál semmit sem "KELL" , hanem mindent "LEHET". Enyém a választás joga. A tiszta , józan életet választottam, visszaszereztem a méltóságomat, az önbecsülésemet. A családom gyakorlatilag visszakapott engem, és nagyon jólesik, hogy büszkék rám! Otthon már le tudunk ülni őszintén beszélni bármiről, mert Zénó segítségével átszakadt egy gát, ami olyan fájdalmasan hosszú ideig jelen volt a mindennapjainkban.
Felépülő függőnek tartom magam. Rajta vagyok egy nagyon szép, csodákkal és lehetőségekkel szegélyezett úton.RENDKÍVÜL HÁLÁS VAGYOK ZÉNÓNAK!
Hogy szakzsargonnal éljek, “bejött nekem” ez a könyv. Letisztult, benne van a lényeg, semmi sallang. Olyan, amilyennek Zénót -sorstársamat, volt kollégámat- megismertem. Külön öröm számomra, hogy megemlítette a szakma két alapvető irànyvonalát: a “felépült”, vagy “felépülő függő” vitát. Számomra lényegtelen az igeidő, szerintem mindenki döntse el maga, melyiket érzi a sajátjának...
Szia Zénó!
Azóta is teljes erőbedobással a gyógyulásom útján vagyok, és már most gyümölcsöket hoz számomra. Hálás vagyok a segítségedért, mindennap fejben tartom a veled megbeszélt dolgokat, tanácsaidat. Köszönöm, mert ezzel te is hozzájárultál a fejlődésemhez, lassan de biztosan lépek a boldog emberek útjára! Mégegyszer nagyon szépen köszönöm a terápiákat, rengeteget segítettek és segítenek is. Ha akkor nem kérek tőled segítséget, ezt a lehetőséget is elszalasztottam volna.
Szerencsejáték függő voltam és amikor ezt észrevettem sokáig kutattam egy szimpatikus segítő után amikor végre megtaláltam Zénót. Egy közel 6 hónapos könyebb-nehezebb időszak után az általa képviselt segítő irány célba ért és egy pont után éreztem hogy egyedül is képes leszek a jövővel szembe nézni. Köszönöm Zénó a segítséget, a megértő és konstruktiv beszélgetéseket. Ha valaki olyan segítőt keres, aki nem megmondja mi a megoldás, hanem ösztönzi arra, hogy ő maga tálalja meg azt, akkor neki mindenképpen Zénó a megfelelő segítő.
Szia Zénó! Nem ittam azóta amióta veled beszéltem, jól érzem magam 2020. szeptember 21 óta. Azt hittem nem indult el semmi hogy hozzád jártam. De rájöttem arra hogy én döntök mindenről. Ez az amire rávilágítottál! És pont ennyi is kellet. Nagy részed volt benne, és helyre jöttem. Köszönöm!
Szia Zénó! Elolvastam a könyvedet, bár nem úgy, ahogyan terveztem, hogy szépen lassan, hogy minden egyes szót, mondatot, érzést, amit kivált el tudjam magamban helyezni, meg tudjam "rágni", hanem egy szuszra. Nem tudtam letenni egy pillanatra sem, annyira magával ragadott. Az elejét végig bőgtem, nagyon fájdalmasan érintett felfedezni, olyan "lelki hiányosságokat", ami szerintem rengeteg ember megtapasztal korai évei során, illetve együtt érezni veled, másrészt az elásott lábason, vasalódeszka festőállványon stb.. még mindig kacagok ?. Egyetlen hiányérzetem volt csupán, hogy nem igazán taglaltad részleteiben az érzéseideit a gyermek- vagy fiatalkorodból. Bevallom, féltem, hogy nyomasztani fog a hit, az egyház súlya, hogy ez rámerőltetődik. De! Olyan finoman szőtte át az egész könyvet. Úgy érzem, ez az első írás, amit a kezemben fogtam és sikerült megmutatni azt az utat, apró lépésekben, esendőségekkel, kétkedésekkel, félelemmel, amivel egy "nemhívő" környezetben felnövő emberben is lebontja azokat a téves nézeteket a hitről, a vallását gyakorló emberekről, közösségekről. Az idézetek a Bibliából pedig igazán elgondolkodtatóak. Sőt! Olyan érzete támad az embernek rögvest, hogy ettől az embertől/ közösségtől szeretném elsajátítani a Biblia értelmezését, mondanivalóját. Nagyon szépen vezeti a könyv, hogy hogyan jut el az ember valahonnan a mínusz végtelenbe és onnan felefelé az életbe, mindenféle nehézségekkel, esendőségekkel. Nagyon inspiráló volt számomra! Kifejezetten örültem azoknak a gondolatoknak, amikor a szenvedélybetegségek vagy egyáltalán betegségek mikéntjéről írsz, a lelki "gyökerek" gyógyításáról. Ezt magam is így gondolom ? Nemcsak hogy hiteles ember vagy, hanem hihetetlen szerencsésnek érzem magam, hogy hozzád járhatok! Szerintem, írj még könyvet és illusztráld a festményeiddel!
Zénó valahogy mindig fel tud tenni egy olyan kérdést, ami még napokig mocorog a fejedben az ülést követően, mire egyszer csak egy olyan felismeréshez vezet, amire magadtól valószínűleg csak sokkal később jutottál volna. De ez a beleérző-képessége valójában csak a ráadás. Egy saját magával és a világgal is "rendben lévő" ember közelében lenni már önmagában gyógyító.
Zénóra életem egy nehéz időszakában találtam, rá, amikor minden biztonságomat, kapaszkodómat elvesztettem és nagyon fájt az ÉLET. Erre nem volt más gyógyszerem eddig, csak a függőségeim, viszont most rákényszerültem, hogy a megoldáskeresés felé induljak el. Zénó az empátiájával, nyugodtságával első pillanattól kezdve bizalmat ébresztett bennem és biztos támaszt, kapaszkodót nyújtottak hétről-hétre a találkozóink. A segítsége által rálátok ismétlődő függő kapcsolati mintáimra, függőségeim okára és közelebb kerültem a hitemhez. Rátaláltam belső erőforrásaimra és kaptam egy új problémamegoldó stratégiát. Már nem bántom magam a függőségeim miatt, öszinteséggel, elfogadással, empátiával fordulok önmagam felé. Hálás vagyok érte! Köszönöm!
Zénó nagyon figyelmes és jó szakember. Bizalmas kapcsolat alakult ki gyorsan kettőnk között és hálás vagyok neki a segítségért.
Nehéz könyv volt, sok minden megfogalmazódott bennem az olvasás közben/után. Először is az tetszett nagyon, hogy az Ön történetét nem valaki könnyen emészthető stílusú béríró írta meg, hanem Ön, saját maga. Ettől (is) hiteles, ettől (is) ijesztő. Nem kivételes történet, melyhez kivételes körülmények kellettek, ezért távol érzi magát az olvsó az egésztől. Nagyon is megérintett és ijesztően közelinek tűnt így, hitelesen. Ijesztőnek, mert elképesztő sok gyerek van, akinek a képességei tipikusan nem az iskolai környezetben tűnnek ki. Vagy akikre nem figyelnek otthon. Ijesztő, hogy ennyi elég is, hogy ilyen könnyű belecsúszni ebbe a spirálba szimplán akár kortárs nyomás hatására. Hogy ahogy többször írta, fogalma sem volt gyakorlatilag, hogy mit csinál, vagy amit csinál mik lesznek a következményei, csak ment a többiek után. Ijesztő, amit eddig is tudtam, de valahogy most méginkább hangsúlyos lett, hogy mekkora a szülő felelőssége. Ijesztő volt érezni/átélni a veszteséget, amit a figyelem hiánya okozhat! Végig éreztem a küzdelmet. Annak a küzdelmét, hogy nehéz leírni az egészet. Azt, hogy egyáltalán nem egyszerű tisztának maradni. Hogy ez napi küzdelmet is jelent(het). Eddig is tiszteltem és nagyon nagyra becsültem a feleségét is és Önt is, de most méginkább. Köszönöm, hogy elolvashattam!
A legjobb döntés volt, amit hozhattam. A kétségbeesett és a végletekig elkeseredett, az ivás miatt önmagamból kiábrándult, tanácstalan mivoltomból hihetetlen módon óriásit fordult az életem. Zénó fantasztikus éleslátásával és érzékenységével, felém irányuló maximális figyelmével, nagyon gyorsan, lényegre törő és radikális változást idézett elő bennem. Abbahagytam az ivást. Az alkoholtól megtört személyiséggel, szorongón és a saját sorsom felőli kilátástalansággal érkeztem hozzá. A felém irányuló bizalma, az órán "tanultak", a mindig elgondolkoztató útravalók, amik tovább dolgoztak bennem, az általa előidézett felismerések hamar visszaadták a reményt. És sikerült. A tisztánlátás, a saját gondolataim és érzéseim feletti visszanyert kontroll meghozta a viselkedésem feletti kontrollt is. A legeslegjobb, ami történhetett velem. Visszakaptam önmagamat. Örök hála érte.
...A szülő-gyermek kapcsolat pozitív irányba változott, főleg apával, amit nagyon fontosnak tartok egy kamasz fiú életében.
Nincsenek már meg a mindennapos veszekedések, dühkitörések és a konfliktusok is csendesebben zajl***k le...
...Tudatosan több időt töltünk a gyermekünkkel, jobban figyelünk rá. és talán a gyermek is megtalálta a helyét a családban, érzi, hogy fontos nekünk.
Megértettük mi felnőttek, hogy mennyire fontos a biztos családi háttér ahhoz, hogy a gyerek ne térjen le a helyes útról.[/B](ne keveredjen rossz társaságba, ne nyúljon drogokhoz csak azért, hogy jól érezze magát)
A találkozásaink után bízunk benne, hogy olyan családi életet tudunk kialakítani, ahol egy kamasz gyerek biztonságban, megbecsülve és jól fogja magát érezni !...
Örülök, hogy megismerhettük Önt! Nagyon hatásos és jó , hogy személyes-közvetlen kapcsolat kialakítására van lehetőség a segítségnyújtásban. Szerintem ez a legfontosabb. Amit még kiemelnék az a hiteles beszéd és szimpátia, csak így lehet bizalmas kapcsolatba kerülni. Én úgy érzem fiam megbízott Önben, elfogadta gondolatmenetét. Bízom abban, hogy ezután csak jobb napok következnek.
Már lehet észrevenni változásokat életvitelében, gondolkodásában. Remélem ez csak javulni fog. Sajnos sok rossz napok állnak mögöttünk, ezután csak jó jöhet- az Ön segítségének is köszönhetően.
Kívánok munkájához és magánéletéhez sok sikert!
Gyors és hatékony. Őszintén szólva szkeptikus voltam de nem bántam meg
Zénóból árad a nyugalom és a stabilitás, öröm volt vele dolgozni
Köszönöm! Olyan jó volt magával beszélgetni…
Köszönöm neked a rengeteg segítséget!!!
Kedves Zénó! Nagyon köszönöm a rám figyelést, a kijózanító szavait!
Köszönöm az eddigi segitséget, a beszélgetéseket, ugy tunik sikerult mindent a helyére tennem. Nagyon köszönöm a munkad, megtalaltam a megfelelo mitivacios eszkozoket, amik itt voltak az orrom elott,csak kicsit ra kellett vilagitani. Köszi es tovabbi sok sikert neked.
Alkoholproblémáim miatt voltam már több, ismert szakembernél de valahogy mindig azt éreztem, hogy nem értenek meg. Zénó első találkozásra teljesen más volt. Szimpatikus, hozzáértő! Más perspektívából közelítette meg a problémámat, ami újszerű volt és meglepő. Kizökkentett, nagyon sokat köszönhetek neki.
A főnököm küldött el, tehát nem voltam egyáltalán motivált, de a második alkalmon megbeszéltük, hogy ha már itt vagyok keressek egy témát, ami valóban érdekel és foglalkozzunk azzal. Nagyon hálás vagyok. Sokkal többet kaptam, mint amit gondoltam előtte.
Finom, észrevehetetlen mozdulatokkal addig keresi a függőn a fogást, amíg vissza nem billenti... vele, ellene, mellette, felette... Nem hagy el, piszkálgat, gyógyít! Zénó egy csoda!!! Köszönöm, hogy vagy és köszönöm, hogy vagyok!
Mindent megpróbáltunk, hogy megelőzzük a bajt. Beszélgetések, filmek, még színház is a droggal kapcsolatban. Teljes családban, szeretetteli nevelést kapott, mégis megtörtént. Váratlanul csöppentünk a párommal, a csak a tévében látott helyzetbe. Kamasz fiunk drogos állapotban jött haza, és mint kiderült nem ez volt az első eset. Teljes kétségbeesésben keresgéltük, kihez fordulhatnánk. Tudtuk, hogy az amúgy is felnőttektől elzárkózó gyerek esélytelen, hogy idegennek megnyíljon. Amikor beszélgettünk vele, mindig azt kaptuk, hogy nektek fogalmatok sincs az egészről. Elolvastuk Zénó töténetét, és tudtuk, hogy Ő lehet az a hiteles ember, akit esetleg hajlandó lesz meghallgatni. Először a nevét kérdezte a gyerek. Zénó. Már ez tetszett neki. Aztán megkezdődtek a beszélgetések. A csodák csodája, elmondott Neki olyanokat, amiket nekünk sohasem. Volt olyan eset mikor, teljes reménytelenségben estünk be a konzultációra, a véletlenül pont az előtte lezajló harcok miatt késve, és a párom, aki látta milyen állapotban mentünk be, hatalmas szemeket meresztett, mikor reményekkel telten, vidáman jöttünk ki. Nem tudom, ha Zénó nem lenne, most hol tartanánk, de a legnehezebb részén már túl vagyunk. Valószínűleg még további nehézségek várhatóak, míg teljesen megnyugodhatunk, de nagyon megnyugtató az a tudat, hogy van valaki, akire mindig számíthatunk. Köszönjük Zénó türelmedet, megértésedet, kitartó munkádat, segítségedet!
Két fiút nevelek. A nagyobbikkal voltak problémák, amikor elkezdett serdülni. A szokásos bulizások, nem jött haza a megbeszélt időre. Azután egyre szemtelenebb lett, káromkodott, agresszív lett. Feltűnt, hogy nagyon hullámzott a hangulata. Egyszer a táskájában a megmaradt szendvicse után kutattam, amikor cigit és különböző eszközöket találtam. Kis zacskóban fehér port, egy másikban pedig füvet. Teljesen lerémültem. Az én fiam drogos? Napokig le voltam bénulva. Nem tudtam, hogy mit tegyek? Kinek mondjam el vagy kinek ne? Egy éjszaka segítség után kutattam az interneten, így találtam meg Zénót. Először egyedül mentem hozzá és mindent elmondtam neki. Mivel ő is drogozott, pontosan tudta, hogy miről van szó. Innentől kezdve biztos voltam benne, hogy a probléma megoldódik. Zénó közvetlen és hiteles, szakértelmével könnyen közel került Ricsihez és jó irányba tudta befolyásolni. Nagyon jó kapcsolatban vannak a mai napig. Köszönjük.
Sikeres és ismert ember vagyok. Amit teszek, azt a maximum sebességgel és energiával teszem. Sajnos az alkohollal is így van ez. Nem tudok "kicsit inni". Amikor Zénóval megismerkedtem, őszintén szólva kételkedtem a terápia sikerességében de valahol a 3. alkalommal megváltozott a hozzáállásom. Elkezdtem maximális sebességgel a józanságomon dolgozni. Nagyon jól esett, hogy Zénó is volt hasonló helyzetben és értette amiről beszéltem. Nem egy idegennek beszéltem a legbelső dolgaimról, bár előzőleg sosem találkoztunk. Sok praktikus dolgot, megértést, tanácsot, kérdést kaptam, amely összességéből megtaláltam a megoldást. 4 hónapja nem fogyasztok alkoholt, sem drogot. Csak ajánlani tudom! Sorstársam: Vágj bele még ma!
Sikeres cégvezető vagyok de néhány éve elkezdtem kokaint és alkoholt használni. Az utóbbi időben napi rendszerességgel, esténként és partikon. Ez a helyzet kezdett eluralkodni a magánéletemen a gyerekeimmel való kapcsolatomban is. Már reggel arra gondoltam, hogy a nap végén úgy fogok lazítani. Emlékszem, hogy hetekig nézegettem Zénó oldalát és elkezdtem megnyugtatni magam, hogy nincs szükségem ilyesmire. Valójában féltem, hogy elveszítem a "mankóm", amivel kiegyensúlyozott tudok maradni! Aztán kisebb balesetet szenvedtem és rá kellett jönnöm, hogy elég. Befejezem. Fontos volt a diszkréció és, hogy hiteles szakembert találjak. Zénó ilyen szakember. Megértettem önmagammal kapcsolatban sok mindent. A függő működésemet, a családi kapcsolataimat és a jutalmazó énemet. 34 napja tiszta vagyok, józan és kiegyensúlyozott. Ezt az elmúlt 4 év fényében nem gondoltam volna. Köszönöm!
Lassan 50 éves vagyok és mindennapos szokásommá vált az alkohol. Volt feszültségcsökkentő, étvágygerjesztő, relaxáló stb. és sajnos hosszú távon a társammá is vált. Arra döbbentem rá, hogy nem akarok így élni. Ill., hogy tudok nélküle élni! Ezen az úton segített nagyon sokat Zénó. Minden kezdet nehéz de valamikor el kell kezdeni, bele kell vágni! Örülök, hogy így döntöttem.
Köszönöm! Olyan jó volt magával beszélgetni…
3 év, 1 hónap és 1 nap óta nem kellett használnom semmit. Köszönöm Zénó!
Kétségtelen, hogy vannak életszakaszok, amelyek nehezebbek, és ha átmenetileg is, de segítségre szorulunk. Jó, hogy van olyan szakember, aki nem csak, hogy átélte de a segítségadásban is maximálisan igényes. Örülök, hogy megismerhettem!
Köszönöm neked a rengeteg segítséget!!!
Nagyon sokat vacilláltam, mire végül elmentem Önhöz! Egyáltalán nem bántam meg, sőt! Mindenkinek szívből ajánlom, akinek függőségi vagy egyéb problémái vannak. Nagyon szép, igényes helyen, maximális diszkrécióval. Igazi profi! :)
Zénó nyugodt, tapasztalt, profi szakember! Átélte, tanulta, műveli! Örülök, hogy megtaláltam.
Kedves Zénó! Nagyon köszönöm a rám figyelést, a kijózanító szavait!
Amikor Zénó megkért, hogy írjak néhány sor ajánlást, egyszerűnek tűnt a dolog. Most viszont azon gondolkozom, hogy mi is történt, hogy az életem jobb lett? Nehezen tudom megragadni, de emlékszem a beszélgetésekre és a kérdéseire, amelyeken napokig, hetekig gondolkoztam. A beszélgetések ráébresztettek arra, hogy hogyan tudok változtatni. Megkaptam az erőt és az eszközöket ehhez és én vittem véghez. Hosszú évek után végre szabad vagyok! Köszönöm!
Köszönöm Zénó a diszkrét és korrekt segítséget. Nagyon sokat segített abban, hogy megértsem önmagamat és képes legyek változtatni a mindennapi rossz rutinon. Zénó nyugodt, tapasztalt, profi szakember! Átélte, tanulta, műveli! Örülök, hogy megtaláltam.
Nagyon sok Zénó kellene a világba! :)
A történetem azt hiszem ma már általánosnak tekintehtő...
Nincs benne semmi extra előzmény, csupán egy átlagos válás, átlagos szülőkkel, átlagos gyerekekkel. Nincs viselkedési zavar, nincsenek iskolai problémák, nincsenek eget rengető konfliktusok....
Viszont eljön a kamaszkor, amikor minden a feje tetejére áll, s az addig csendben lappangó érzelmek fergeteges erővel döntik rommá a nyugodtnak hitt családi életet. Még akkor is, ha ez pont a 18. szülinap után következik be. Ez az a korszak, amikor mi szülők levizsgázhatunk magunk előtt: vajon hiteles szülő voltam? Mindig ott voltam, amikor kellett, mindig meghallgattam, mindig odafigyeltem? Nem hiszem...
Hiszen akkor nem olvasgatnánk ezt az oldalt....
Amikor kiderült, hogy a 18 éves gyerekem drogozni kezdett, azt hittem vége a világnak. Fogalmam sem volt mit kell ilyenkor tenni, hiszen az ilyen események mindig másokkal történnek, és én biztos voltam abban, hogy ez velünk SOHASEM történhet meg! Hiszen mindig mindent elmondott, elmesélt, beszámolt, tanácsot kért, megbizható, szorgalmas és kötelességtudó volt.
Rengeteg kérdésem volt, mert eddig naivan távol tartottam magam az élet sötét oldalától. A drogprevenciót részemről letudtam a 8. osztályba látogató szakember előadásával, és nyugodtan dőltem hátra, hogy ezen is túl vagyunk.
Most viszont azt sem tudtam hova forduljak....
Magamat okoltam mindenért! Hogyan nem vettem észre? (soha nem láttam drogos embert) Hogy lehet, hogy nem érezte szeretve magát? Mit rontottam el? Mit? Mit? Mit? A válaszokra azonban várnom kellett. Rengeteg módszert kipróbáltam, de egyik a másik után mondott csődöt. Ha keménykedtem, annál inkább hátat forditott. Ha bezártam, kimászott az ablakon. Ha azt akartam, hogy érezze a szeretetem, rosszul csináltam, és nem érezte. Falakat kellett döntenem kettőnk között, hogy újabb falakba ütközhessek.... A dac, a kiváncsiság, a kihivás, a baráti társaság nyomása mindig felülkerekedett benne!
De nem hagyhattam annyiban! Minden követ megmozgattam, és minden energiámat erre fókuszáltam. Éjjel nappal szakemberek után kutattam, alapitványi programokat böngésztem, de egyik sem volt az, amelyik úgy igazán hiteles lett volna számomra.... Ekkor kaptam meg Zénó telefonszámát egy ismerősömtől. Meghallgatott, találkoztunk, és már az első alkalom után tudtam, hogy ő lesz az, akinek segitségével kilábalhatunk ebből az egészből. És igy is történt!
Talán szerencsém van, hogy mindössze három hónap alatt túl jutottunk az egészen, de én azt mondanám, hogy nem a szerencsén múlott, hanem azon a tudatos munkán, amit Zénó, a gyerekem és jómagam végigvitt, megjárva ugyan a poklok poklát, de épségben, szeretetben, megértésben ért véget a történet.
Nagyon hálás vagyok Zénónak, hogy végig kisért ezen az úton, és annak a személynek is, aki őt ajánlotta!
Igy hát én is tiszta szivből ajánlom a kamasz-szerviz "szolgáltatást" mindenkinek, még akkor is, ha a drogkérdés fel sem merült, még akkor is, ha jól zajlik a kamaszkor, és akkor is, amikor nincsenek problémák.
Zénó tapasztalatával, és szakértelmével megelőzhetőek a komolyabb szülő - gyermek konfliktusok, és a mindenhol (!) jelen lévő drogok használatai. Szerény tapasztalatom szerint a drog olyan, mint egy vészcsengő, amellyel gyermekünk fel akarja hivni figyelmünket: valami nem stimmel, valami nem müködik, valami nem jó irányba halad, valami hiányzik, vagy valami fáj...
[B]Jobb még időben megelőzni ezt!!![/B]
Köszönettel és hálával gondolok önökre és Ráckeresztúr összes dolgozójára minden nap. Ezúton is kívánok békés ünnepeket, Sok erőt , kitartást a munkájukhoz. :p
Lehet, hogy szokatlan dolog így válaszolni egy karácsonyi üdvözletre, de a szívemnek nagyon jól esett az üdvözlete. Igenis, segített rajtam ezelőtt 3-4 évvel, amikor a fiammal való kapcsolatom válságba került. Akkor nagyon el voltam keseredve, hogy az én vidám, társaságot kedvelő, nyitott szívű fiam egyszerre zárkózott, búskomor, majdnem az egész napját az ágyban töltő, magával nagyon elégedetlen emberré változott. Igaz, sokat beszélgettünk, őszinte volt még akkor is hozzám, de féltem, hogy nehogy rossz társaságba, esetleg alkoholhoz, drogokhoz nyúljon.
Ekkor fedeztem fel véletlenül az Ön honlapját, és köszönöm, hogy azonnal válaszolt és tanácsaival arra biztatott, hogy legyen türelmem, és visszakapom a régi fiamat. Már visszakaptam, igaz, még nem jutott ki egészen a kamaszkorból( 20 éves, másodéves egyetemista, grafikus lesz), de most már nyugodt vagyok, mert tudom, hogy a türelemnek és sok-sok beszélgetésnek köszönhetően a veszélyeken túl vagyunk.
Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok önnek és a munkatársainak!
Fiaimat évek óta egyedül nevelem, én úgy érzem teljes harmóniában, annak ellenére, hogy egy valakit, az "apát" pótolni nem tudom. Talán a tipikus "férfi minta, férfi kéz" hiányzott ahhoz, hogy 18 éves fiam ne induljon el rossz felé. Sajnos sokáig nem igazán vettem észre, hogy baj van, mert azon kívül, hogy amikor hazajött fáradtabban elvonult szobájába más szokatlan dolog nem történt vele. Olyan "ügyesen" intézte dolgait, hogy nem maradt ki, nem járt el sehova. Utolért minden szülő rémálma a droggal került kapcsolatba. Sajnos főleg az iskolában történtek ezek a dolgok, aminek megoldásában az iskola sem volt partner. Kedves ismerősöm ajánlotta Zénót, akihez elég nehezen vittem el. Viszont utána hónapokon keresztül szívesen járt hozzá. Most már elmondhatjuk, hogy teljesen tiszta, vannak céljai, nyíltabb és sokkal őszintébb lett környezetével. Ezt egyedül nem tudtam volna elérni, kellett hozzá Zénó szakértelme, hozzáállása, türelme. Köszönettel tartozunk érte.
16 éves fiammal nyugodtan szeretetben éltünk. Sokat beszélgettünk, voltak közös programjaink, amikor tehettük együtt ettünk és elég gyakran jöttünk össze nagyobb családi/baráti körben is. A tavasz nagy változást hozott korábbi nyugodt boldog családi életünkben. 16 éves fiammal a hangos szóváltások mindennapossá válták, folyamatosan a telefonján lógott és állandóan „mehetnéke” volt otthonról (haverokkal lógni, barátnővel lenni sülve-főve), a tanulás egyáltalán nem érdekelte, ha rákérdeztem mindig azt a választ kaptam „Nincs lecke” vagy már „Készen van”, ráadásul hazugságokon kaptam ami egyáltalán nem volt rá korábban jellemző. Ezt a konfliktusokkal teli életet nehezen viseltem, nem értettem hová tűnt az a sok szeretet és gondoskodás, hová tűntek az egyszerű hétköznapi örömök, miért veszett el a családdal a jó kapcsolat. Ekkor kezdtem keresgélni és akadtam erre az oldalra és időpontot kértem Zénótól. Először nem is tudtam hol kezdjem, de első perctől éreztem, hogy itt elmondhatom mindazt ami aggaszt és már azzal, hogy meghallgattak egy kicsit megnyugodtam. Aztán Zénó tanácsaiból kiéreztem, hogy „látott már” ennél nehezebb helyzetet is, tanácsai életszerűek, használhatók voltak. Megtanultam tőle, hogy a kamasz gyerekeinknek sem könnyű megfelelni a környezetüknek és sokszor nem csak nekik kell alkalmazkodni a körülményekhez, hanem nekünk szülőknek is fel kell ismernünk a változást és a kamaszodással együtt nekünk is változnunk kell. Szép lassan tágíthatjuk a határokat, éreztessük a gyerekkel hogy partnerek vagyunk, de mi is „kérünk néhány dolgot cserébe”. Sok mindenre kéne tudni nemet mondaniuk nem beállni a sorba, de úgy tűnik ez a nehezebb. Mai napig sokszor elmondom a fiamnak, ha elmegy, hogy nem attól lesz felnőtt ha leissza magát és cigizik, hanem pont attól hogy tud nemet mondani és buli nem attól lesz jó hogy részegek és másnap nem is emlékeznek semmire. Elindultunk fiammal ezen az úton, kb. két hete hangos szóváltás nélkül élünk, nincsenek dühkitörések, csapkodások. Most nyári szünet van, természetesen minden estére van program, de egyenlőre időben és normálisan jön haza a fiam. Mivel a bizonyítvány finoman szólva pocsék (bár szerencsére bukás nem volt) néhány tantárgyból külön órára jár mert ő maga is talán érzi már, hogy amit a suliban nem tanult meg kénytelen bepótolni mert a következő év már fontos lesz a továbbtanuláshoz. Akadnak még olyan helyzetek, amiben nem értünk együtt, de igyekszem türelemmel és szép szóval megoldani a konfliktus helyzeteket. Mint minden szülőnek, fontosnak tartom hogy a gyerekem boldog legyen a saját környezetében, legyenek igaz barátai/barátnői (ne csak a világhálón legyenek „barátai”), járjon társaságba és élje a fiatalok életét de ezt felelősséggel tegye tudja hol a határ és ne felejtse el honnan indult s hog y az otthon mindig otthon :) ahová hazavárják!
Kedves Zénó!
Pár hete nagyon el voltam keseredve, tele voltam aggodalommal.
Az Önnel való találkozás és beszélgetés nagyon sok mindenre ráébresztett és sok segítséget adott ahhoz, hogy másképp viselkedjek a 23 éves fiammal. Ennek meg is lett a pozitív eredménye . Ő is változott s remélem még fog is , mert látja mi is felnőttként kezeljük.
Köszönöm a tanácsokat, a ránk szánt időt. Ha szükségünk lesz segítségre ,Ön lesz az első akit megkeresünk.
Kedves Zénó!
Bármi történik a fiammal az élete során, örökké hálás leszek neked a sok segítségért.Nem foglak elfeledni, örök mankó leszel az életemben ha bármi történne azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szeretek!
Mindig szeretettel gondolok majd rád.
Isten Megáldjon!
Kedves Zénó!
Életünk legszebb és legvágyottabb ajándékát adtad nekünk!....vissza hoztad a Nyugalmat, Szeretetet és Mosolyt! Újra egységes a családom, újra Öröm az együttlét! visszakaptam azt a gyermekem, aki eltávolodott Tőlem, Tőlünk!
Olyan anyának tartom magam, aki rajong a gyermekeiért. Igyekszem mindent megadni Nekik minden téren. Nyitottság, érzelmek, anyagiak, gondoskodás, stb., mindig mellettük állok és azt gondolom adnak is a véleményemre, de legalábbis kikérik.
"A tanácsokban azt szeretem a legjobban, hogy nem kell őket megfogadni!", de érdemes elgondolkodni rajta. Ez az egyik élet filozófiám.
Sajnos a kisebbik fiammal évek óta megromlott a kapcsolatunk. Kiskamasz kora óta , mintha más dimenzióban élnénk. Érzelmileg küzdelmes időszakot éltünk meg, állandó viták, veszekedések, botrányok, magatartási problémák, bukások, kudarcok, nevelési tanácsadók, különböző "magatartással" foglalkozó intézmények, szülői tanfolyamok, gyerek kezelési programok, pszichológus ,pszichiáter, kineziológus, asztrológus, stb. következtek. Mindenhol nagy ígéretek voltak, de idővel mindig az lett a vége: "Nincs semmi baja a gyereknek, fogadjam el, hogy ilyen. Hosszú évek alatt elkeseredtem. Kezdtem elhinni, hogy bennem van a hiba.
A sors iróniája (Isteni gondviselés), hogy rátaláltam a [B]KamaszSzervízre[/B]. Bár 40 éves elmúltam (túl a kamaszkoron), utolsó esélyként, jelentkeztem egy beszélgetésre, mondván bennem van a hiba, én lennék a páciens. Zénó meghallgatott. Nem igért semmit, de azonnali,életszerű tanácsokat adott (eddig ilyesmit sehol nem kaptam). Megtanított kommunikálni, kezelni a vitás helyzeteket,....., aminek az lett az eredménye, hogy a gyermekem elkezdett együttműködni, tiszteletet mutatni, tanulni, olyan kezdett lenni a viselkedése, mint amilyennek mindig szerettem volna. Nem tudom mi a titka, tud a gyermekem nyelvén és megtanított engem is. Most már gyakrabban mosolygok (addig sírás és keserűség volt az életem, tele kudarcokkal). Nem lehet szavakkal leírni az érzést , amikor egy anya, egy család visszakapja a szeretet de "eltávolodott" gyermekét. Megszűntek a dühkitörések az én gyötrődéseim. Zénó BÉKÉT hozott a házunkba, az ÉLETÜNKBE! Amikor már feladni készültem, megmutatta, hogy van JÖVŐNK! Újra vannak közös ebédek, családi programok, beszélgetések.
Zénó reményt adott, utat mutatott. A fiam, aki senkivel nem volt nyílt és őszinte, bizalommal fordul hozzá, kikéri a véleményét. Ezt csak az értékeli , aki tudja milyen egy kamasz (lelke), ez kivételes dolog. "Kinyitotta" a gyermekemet (Neki volt "kulcsa" hozzá) és engem is megtanított, hogy jobb szülő lehessek. Életem álmát váltotta valóra: visszakaptam a "kis"fiamat.
Ha úgy érzed nincs remény , kérdezd meg Zénót! Nincs mit veszítened! Csak nyerhetsz! Megoldásokat! Eredményeket! Egy kiegyensúlyozottabb életet!
Én is elfogadóbb lettem, eltűnt az addigi keserűség az életemből. Boldog vagyok, hogy ilyen SEGÍTŐRE találtam, mint ZÉNÓ!
Örökké hálás leszek mindazért amit értünk tettél!
Köszönöm, köszönöm, köszönöm...
... A fiam barátjának tekint TÉGED , ami azt jelenti, hogy nagyon pozitív hatással voltál rá !
Bátran és jó szívvel merem ajánlani minden olyan szülőnek az általad nyújtott konzultációs lehetőséget aki úgy érzi, hogy a gyermeknevelésben segítségre lenne szükség, mert ő már tehetetlen vagy már nem bír a gyermekével, mert a mai világban egyáltalán nem könnyű egy kamasz gyereket helyes úton tartani!
... A legmeglepőbb számomra az volt, hogy a fiam, aki hevesen tiltakozott az egész ellen, egészen könnyen megnyílt egy idegennek és beszélgetett is. ..
... azóta több minden is megváltozott az életünkben: sokkal többet beszélgetünk egymással, sokszor eszébe jut akár már a beszélgetések alatt is, hogy hogyan szóljon hozzám, mit mondjon, hogy ne mindjárt veszekedés legyen a közös beszélgetésből...
Zénót az egyik TV csatornán láttam, egy riportotban melyben egy függő srácot meggyőzött arról, hogy az igazi élet nem arról szól. A fiú ekkor 5 éve drog és alkohol problémákkal küszködött és tette tönkre az Ő és családja életét.
Aki ebben benne van az tudja, hogy miről is van szó. A kétségbeesés peremén voltunk, amikor megkerestem Zénót. Azonnal felajánlotta segítségét. Annyira közvetlen volt és jó fej. Tudtam, segíteni tud és fog is a fiamnak. A tények igazoltak, óriási erőfeszítések által fiam már egy hónapja a Zénó által javasolt intézetben van, ahol jól érzi magát és biztos vagyok benne, hogy meggyógyul. Köszönök Zénónak mindent.
... én több olyan dolgot megtanultam, ami ahhoz jó, hogy a gyerekkel kevesebb legyen a konfliktusom, illetve jó tanácsokat kaptam arra is, hogy hogyan " büntessem" őt, ha muszáj (ez régen nekem nem ment)...
Kedves Zénó!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam az általad nyújtott segítségre, mert ha a szülő 14 éves kamasz gyermeke öngyújtógázt szív, mindenképp szakember segítsége kell , mert szerintem ezt nagyon nehéz lenne egyedül megoldani!
Ennek hátterében nagyon sok és összetett dolog lehet.Ilyenkor a szülő szégyenében nem mer iskolához, hivatalos személyhez fordulni, mert fél a következményektől! Így voltam én is! De viszont valamit tenni kellett!!!
...A konzultációkban szerintem a legjobb az volt, hogy közösen beszélgettünk sokat, illetve közös feladatokat, játékokat oldottunk meg és játszottunk...
...elmondhatom, hogy az én lelkemnek is jót tettek ezek a konzultációk, hiszen már nagyon kétségbe voltam esve, ami most megszűnt, és bár tudom, hogy még nagyon sok munkával, de már hiszem, hogy a gyermekem képes lesz, olyan felnőtté válni, hogy megállja a helyét az életben...
...A legjobb dolog, hogy a konzultációkra el tudtál jönni az otthonunkba és így sokkal könnyebben és nyíltabban tudtunk kommunikálni, nagyon gyorsan kialakult a bizalom, főleg a fiam részéről. Nem érezte magát senki sem annyira feszélyezetten, mintha egy rendelőben lenne...
...A szülő-gyermek kapcsolat pozitív irányba változott, főleg apával, amit nagyon fontosnak tartok egy kamasz fiú életében.
Nincsenek már meg a mindennapos veszekedések, dühkitörések és a konfliktusok is csendesebben zajl***k le...
...Tudatosan több időt töltünk a gyermekünkel, jobban figyelünk rá. és talán a gyermek is megtalálta a helyét a családban, érzi, hogy fontos nekünk.
[B]Megértettük mi felnőttek, hogy mennyire fontos a biztos családi háttér ahhoz, hogy a gyerek ne térjen le a helyes útról.[/B](ne keveredjen rossz társaságba, ne nyúljon drogokhoz csak azért, hogy jól érezze magát)
A találkozásaink után bízunk benne, hogy olyan családi életet tudunk kialakítani, ahol egy kamasz gyerek biztonságban, megbecsülve és jól fogja magát érezni !...
Örülök, hogy megismerhettük Önt! Nagyon hatásos és jó , hogy személyes-közvetlen kapcsolat kialakítására van lehetőség a segítségnyújtásban. Szerintem ez a legfontosabb. Amit még kiemelnék az a hiteles beszéd és szimpátia, csak így lehet bizalmas kapcsolatba kerülni. Én úgy érzem fiam megbízott Önben, elfogadta gondolatmenetét. Bízom abban, hogy ezután csak jobb napok következnek.
Már lehet észrevenni változásokat életvitelében, gondolkodásában. Remélem ez csak javulni fog. Sajnos sok rossz napok állnak mögöttünk, ezután csak jó jöhet- az Ön segítségének is köszönhetően.
Kívánok munkájához és magánéletéhez sok sikert!