Függőség kezelő diplomás szakember
18 év szakmai tapasztalattal segítem a hozzám fordulókat.
Orsolics Zénó maga is megjárta a függőség poklait. 2001 óta segítőként dolgozik, 2008 óta magánpraxisban addiktológiai tanácsadóként és családterapeutaként is segíti a függők családjait. Szemléletmódja a rogersi elveken, a személyiség kiteljesítésén, az elfogadáson alapul.
A Délelőtt vendége volt ma többek között Orsolics Zénó, családrendszer-terapeuta, minősített coach, felépült szenvedélybeteg, aki 2001 óta hivatásszerűen segíti a hozzá forduló felnőtteket, párokat, családokat és serdülőket, hogy szabadabb és jobb legyen az életük.
Egy segítő szakember tapasztalatai.
A függőség kialakulása egy tünet az egyén életében. Tünete a diszfunkcionális, rosszul működő családnak vagy párkapcsolatnak, de tünete a származási családunk működésének is, ahol gyerekként kerestük a válaszokat önmagunk meggyógyítására.
Orsolics Zénó segítő szakemberrel, addiktológiai tanácsadóval beszélgettünk, aki belülről ismeri a drogfüggőséget, és most olyanoknak segít, akik a lelkükben élő hiányokat különféle függőségekkel igyekeznek pótolni, tönkretéve ezzel önmagukat és környezetüket.
Aki alkoholt, kábítószert vagy egyéb addiktív anyagokat fogyaszt, általában egy konkrét hatásra vágyik. Ezeket az addiktív anyagokat legtöbbször problémamegoldóként használják, például alvási rendellenességek, gátlások, félelmek vagy traumák megszüntetéséhez.
Mint minden betegség, a függőség is egy felborult egyensúlyt, diszharmóniát jelez, függetlenül attól, hogy drog, alkohol, szerencsejáték, számítógép, étel, vagy egyéb szer okozza. Bár lassan már látjuk a függőség fizikai, pszichológiai és érzelmi hatásait, legtöbbször mégis figyelmen kívül hagyjuk az egyik legfontosabb tényezőt: a lelki okokat.
Orsolics Zénó sikeres ember, aki bajba jutottakon segít, függőségkezelő, család-rendszer terapeuta, üzleti és megoldásfókuszú coach. Korábban ő maga is megjárta a poklot, súlyos heroinfüggő volt, de valahogy sikerült kikeverednie ebből az örvényből. Tizen- és huszonévesen szerzett tapasztalatai miatt, szinte minden helyzet ismerős neki, amiről a ügyfelei mesélnek.
Idén ismét prevenciós előadássorozatot indított a Szentlélek-plébánia. Elsősorban a szülőknek akarnak segíteni, és nem csak a kábítószerekkel kapcsolatban.
Három különböző történet,
Három különböző út a változáshoz...
Negyvenes évei elején járó, jóképű férfi. Többször a halál küszöbéről támolygott vissza, amíg egyszer azt mondta, elég. Legyen inkább élet. És lett. Orsolics Zénó már másoknak - drog által érintett tinédzsereknek és felnőtteknek - segít, és az idáig vezető útról könyvet is írt.
A Református Egyház 1984 óta végzi drogmissziós szolgálatát Magyarországon. A drogterápiás otthon Ráckeresztúron 1986-ban indult egy lelkes, fiatal lelkésznő, Erdős Eszter kezdeményezésére egy parasztházban. A keresztyén hit és elkötelezettség volt és maradt is a terápiás program alapja. Orsolics Zénóval a Tini Rehab drogprevenciós programról beszéltünk a Délelőttben.
Gospel Café - szimpla - Orsolics Zénó 2018 Református drogmisszió programvezetője Fiatalkorúak Drogterápiás Otthona, Ráckeresztúr Riporter Bíró Zsolt.
Orsolics Zénó fiatalon, egy hat éven át tartó, kis híján halállal végződő drogkarrier alatt szinte mindent elveszített. A bentlakásos terápia alatt úgy érezte, már túl hosszú a veszteséglista ahhoz, hogy szembenézzen azzal, mit tett. Ma már diplomás szakemberként, üzleti és magánéleti coachként segíti a mélyponton lévő fiatalokat és felnőtteket, és idén 20 éve józan.
Összefügg-e az anyagi jólét illetve a szegénység a szenvedélybetegséggel? Melyik esetben jobbak a gyógyulás esélyei? Melyik "műfajban" a legveszélyesebbek az olcsó szerek? Lehet-e pénzzel vagy pénzmegvonással segíteni egy szenvedélybetegen? Válhat maga a pénz szenvedélybetegség tárgyává?
Szakértővendégünk: Orsolics Zoltán Zénó, addiktológiai tanácsadó, családkonzulens-jelölt
Nem csak akkor alakulhat ki függőség, ha baj van, akkor is, ha fut a szekér. Mit árthat, megengedhetem magamnak, ilyeneket gondolunk. Aztán meg vagyunk győződve arról, hogy bármikor abba tudjuk hagyni...
Több tízezer drogfüggő fiatal van az országban, de a szakemberek szerint alig van olyan hely, ahol segítséget kaphatnak a leszokáshoz. Nemrég ugyan nyílt két bentlakásos otthon, de ezekben mindössze negyven férőhely van, ráadásául csak fiúknak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, ebben az évben több mint tíz milliárdot költenek intézményfejlesztésre és függőségkezelő programokra.
Portage Atlantic youth and staff members welcomed Mr. Zoltán (Zénó) Orsolics to the Cassidy Lake drug addiction rehabilitation centre this spring. Mr. Orsolics is the Program Manager at an adolescent treatment facility in Ráckeresztúr, Hungary called the Tini Rehab centre, which was established in December 2015. Tini Rahab centre is doing a study on the therapeutic community model, and the visit gave Mr. Orsolics an in-depth view of Portage’s residential drug addiction treatment program for youth.
„Az ember élete során folyamatosan válaszutak elé kerül. Balra, vagy jobbra menjek? Melyik utat válasszam? Néha azt hiszed, jobb, ha a könnyebb utat választod. Néha pedig rájössz, hogy a könnyebb tulajdonképpen sokkal nehezebb. És ezzel sajnos én is így voltam. Orsolics Zoltán vagyok. De neked, ahogy mindenki másnak is, csak Zénó. Évekig éltem a drogok kábulatban. Sokszor döntöttem rosszul, és ez majdnem az életembe került. De mára már megtanultam, mi a valódi érték az életben.”