Szereted a munkádat, a munkahelyedet, a hivatásodat? Megtalálod az egészséges egyensúlyt a munka és a magánélet között? Milyen mentális jelenségek veszik körül az életünk jelentős részét kitevő elfoglaltságunkat, a munkát? Ezeket a kérdéseket járjuk körbe.
Munkamánia
A munkamániás egy olyan személy, aki csak akkor elégedett, ha dolgozik. Képtelen fenntartani az egyensúlyt munka és magánélet között, így soha nincs ideje a családjára vagy a barátokra. Ők érnek be elsőként a munkahelyre, reggeltől estig dolgoznak, folyton túlóráznak, és hosszú órákat töltenek el azzal, hogy minden problémákra megoldást találjanak és a lehető legprecízebben elvégezzék feladataikat. A Munkamánia, angolul „Workaholic” kifejezést 1971-ben Wayne Oates pszichológus definiálta: kényszeres vagy kontrollálhatatlan igény folyamatos munkára, azaz munkafüggőség! A munkamániás állandóan aggódik, bűntudata van, ha valamiért kiesik a munkából és folyamatosan az a visszatérő gondolat kínozza, hogy nem dolgozott eleget, függetlenül attól, hogy épp ünnep, vagy munkaszüneti nap van. A munkamániás elsődleges motivációja az, hogy megdicsérjék és elismerjék eredményeit. Ezért a magas adrenalin lesz a cél, amit csak akkor tud elérni, ha megjutalmazzák, ha azt mondják neki: „Fantasztikus vagy! Nagyon jól csináltad!” Ugyanúgy, mint egy szerencsejáték-függő, aki az utolsó fillérjeit is felteszi a nyeremény reményében, a munkamániás minden energiáját a munkába fekteti, folyton dolgozik, túlórázik, hogy valahogy felhívja magára a figyelmet, és elnyerje mások elismerését. A munkamániás folyamatosan kontrollálja a rábízott feladat minden részletét, figyelmen kívül hagyva olyan alapvető szükségleteket, mint evés-ivás, csakhogy megőrizze a munkával kapcsolatos életérzést, elhanyagolva a családot és minden mást, ami a siker és az elismerés útjába áll. A munkamániás visszautasítja a szabadidős és üdülési jogokat, még akkor is, ha főnöke vagy munkáltatója figyelmezteti, hogy túl keményen dolgozik. Az esettanulmányok szerint a munkamánia kialakulásának egyik oka az, hogy valamilyen családi trauma, például a szülők betegsége, a család halála, válás, vagy egyéb kényszerítő körülmények miatt a fiataloknak túl korán kellett felelősséget vallaniuk. Egyéb munkamániások pedig olyan családból érkeznek, ahol a szeretet és elismerés a sportban, a tanulásban, vagy valamilyen tevékenységben elért eredmény függvénye. Ők a mindig „jó gyerekek”, akik csak eredményekkel tudják a szülők és a tanárok elismerését és szeretetét megszerezni. A munkamániások a passzív-agresszív öröm keresői, akik kétségbeesetten vágynak a figyelemre, és neurotikus elismerési és figyelemfelkeltő szükségletekkel rendelkeznek: azaz vágynak az irányításra, vagy vezetői pozícióba, és csak akkor érzik elégedettnek magukat, ha mások megadják nekik az ehhez szükséges irányítási jogot. Ezt bizonyítván, nagyon sok munkamániás található felső vezetői pozícióban, vagy az egyéni vállalkozók, szabadúszók köreiben.
Burnout-szindróma
A kiégés definiálása Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus kutató nevéhez fűződik: “A szindróma krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.”
A burnoutot, azaz a kiégés-szindrómát már korunk népbetegségeként értelmezzük, nagy eséllyel hallottunk róla a környezetünkben. Ezt az állapotot, munkamorált még mindig egyfajta pozitív elismerés lengi körbe, hiszen a túlhajszoltság, a profitmaximalizálás és a siker zálogaként lett elkönyvelve a társadalmunkban. A mai digitalizált világunk eredménye, hogy folyamatosan elérhetők és multifunkcionálisak vagyunk. Egyszerre kommunikálunk egyéni és csoportos, szöveges üzenetekben, telefonon, videóhívásokban. Egyszerre több platformon, több témában akár. A munkával töltött időt maximalizáltuk a nap huszonnégy órájára, ami gyakran kevésnek bizonyul. Akaratlanul egy megállíthatatlan mókuskerékbe hajszoltuk magunkat. Ennek vég fázisa az az állapot, amikor már olyan szinten csavarjuk ki magunkat, hogy az elménk, a lelkünk és a testünk egy ponton megadja magát, és megálljt parancsol, mert fenntarthatatlanná válik a folyamatos munkavégzés és az ezzel járó stressz és szorongás. A magánélet tulajdonképpen megszűnik és az illető túlhajszolt lesz és lassan elmagányosodik.
A Boreout-jelenség
Legújabb kutatások értelmében krónikus munkahelyi unalomként definiálhatjuk, és sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint az elsőre gondolnánk. Lényegében a demoralizáló fizikai környezetben történő munkavégzés váltja ki. Leginkább a multinacionális vállalati környezetben alakul ki, amikor valaki nem talál semmilyen kihívást a munkájában, azt érzi, hogy nem fejlődik az adott pozícióban, a leggyakoribb kiváltó ok pedig az, ha valaki hosszabb ideig úgy érzi, egész egyszerűen nincs értelme, célja a munkavégzésének. A krónikus unalom a stressztünetek megjelenése mellett, a munkaerő vándorlását növeli. Az egyén szintjén rossz önértékelés kialakulásához, depresszióhoz, szorongáshoz is hozzájárul. Tüneteik sok esetben a munkahelyen kívül, a magánéletben is megjelenik és akár álmatlansághoz, gyakori fejfájáshoz vezetnek. Az unatkozó dolgozók bár fizikailag jelen vannak, lelkileg azonban teljesen máshol járnak. Gyakori jelenség, hogy a munkavállalók annyira unatkoznak, hogy a saját dolgaikkal foglalkoznak, az interneten „szörfölnek”, lényegtelen és bugyuta teszteket töltenek ki, játszanak vagy barátaikkal chatelnek. Egyszerűen nem motiváltak, nem találnak értelmet a feladataik elvégzésében, nem látják saját szerepüket, jelentőségüket egy hatalmas gépezetben. Kvázi nincsen tétje, hogy jól vagy rosszul dolgoznak. A koronavírus hatására, amikor kénytelenek voltunk átgondolni életünket és túlhajszoltságunkat, rengetegen átértékelték, hogy valóban azt a foglalkozást végzik-e, amiben kiteljesedhetnek vagy aminek értelmét látják. Az emberek általában belefásulnak a monoton munkavégzésbe, de napjainkban ez jócskán felerősödött. Manapság a csapból is az folyik, hogy csak akkor élhetsz igazán boldog és kiegyensúlyozott életet, ha a munkád egyben a hobbid is, ami folyamatosan inspirál, és ez által válsz egésszé. Ennek megoldása, amennyiben a munkáltatók sokkal inkább próbálnak inspiráló és kreatív munkakörnyezetet teremteni, kihívások elé állítani az alkalmazottakat és jobban láttatni a vállalat céljait és ebben az egyes munkavállalók szerepét és felelősségét. Motivációs kutatások kimutatták, hogy hosszú távon nem lehet pusztán pénzzel motiválni a munkavállalót. Kimutatták, hogy sokkal fontosabb számukra a csapat, a légkör, a cél, a munkahelyi környezet és az elismerés. Amennyiben a munkavállaló feleslegesnek, haszontalannak érzi munkáját, napi tevékenységét, úgy teljesen motiválatlanná válik.