Az igazsághoz tartozik, hogy annak idején sokkal könnyebb és egyértelmű volt minden a kábítószerek frontján. Most már csaknem tíz éve bejöttek az új típusú, dizájner drogok, amelyeket kísérleti laboratóriumokban állítanak elő. A hatásuk nem ismert, és sokrétű lehet.
Ha aztán csak egy kicsit is megváltoztatják ezeknek a vegyületeknek a képletét, az már egy egészen más, addig nem is létező anyag lesz. S így még csak nem is számít tiltottnak. Ezért van az, hogy ha elkapnak valakit egy új szerrel, akkor először irány a labor. Mire kiderül, hogy az elfogott anyag kábítószernek minősül, még annyira új, hogy egy ideig legális a használata. Ezt követően a rendőrség felteszi az ideiglenes tiltólistára. Ez az úgynevezett C lista. De amíg lezajlik ez a folyamat, másik három új anyag kerül ki a piacra. Egy kliensem mesélte, hogy egyszer kapott egy nagy zöld tablettát, aminek nem volt neve. Akitől vette, azt mondta neki, hogy „vedd be, jó lesz”. Ez volt a teljes használati útmutató. Egy időben azokról az utcákról nevezték el a tablettákat, ahol árulták őket. Így lett például „Hős” vagy „Király tabi” is. A Kristály, a Zene és más hasonló szerek után most tényleg ott tartunk, hogy nevük sincs az anyagoknak. A fogyasztóknak és a szakembereknek egyaránt nehéz tájékozódniuk. Mi van, ha egy buliban adnak a kamasznak egy tablettát azzal, hogy „vedd be, jó lesz”? A legtöbb tinédzser bevenné, mert nem akar leégni. Most rosszabb a helyzet, mint a kilencvenes években, mert ezek az új típusú szerek teljes káoszt okoztak a piacon.
Amikor elkezdtünk füvezni vagy hasist szívni, nem jutott eszembe, hogy ennek az útnak a vége a heroin lehet, hanem az is egyszer csak ott volt. Ugyanaz a srác szerezte, akinek a bátyja már jó régóta használta. Lopott egy kicsit nekünk, kísérletképpen. Pedig egy pár héttel azelőtt még arról beszéltünk, hogy az túl kemény cucc, és még a neve is gáz: „hernyó”, úgyhogy tuti, hogy nem próbáljuk ki soha. Amikor viszont ott voltunk a helyzetben, senki nem idézte fel, mit is gondoltunk erről nemrég. Úgy voltunk vele, hogy miért ne. Nagy izgalom uralkodott el rajtunk. Én meg most is mentem, amerre a többiek, figyeltem, mi fog történni. Az a tinédzser-vakmerőség volt bennem, hogy ha egyszer kipróbáljuk, még nem leszünk függők, és ha akarom, másnap tudok úgy dönteni, hogy nem folytatom. Gondoltam én. Az első heroinos élményem amúgy nem is volt jó. Azon gondolkodtam utána, hogy tudnak erre rákattanni emberek, ha ennyire rossz. Akkor még füstöltük fólián, nem volt fecskendő. Hánytam tőle, émelygett a gyomrom, szédültem. Persze erről sem lehetett beszélni, mert többeknek bejött, ezért jó pofát vágtam hozzá. Az volt a baj, hogy következett egy második alkalom is, és akkor valamiért azt éreztem: na, ez az, megtaláltam! Tartottam a karom, egy haver beadta a cuccot, ami három másodperc múlva fent volt az agyamban. Éreztem, ahogy áramlik. Azután elárasztott a nyugalom. Nem kellett a problémáimra gondolni, a gyenge önértékelésemre, vagy arra, hogy ki vagyok én, és kivé szeretnék válni. Hogy apám piál, hogy agresszív, hogy nem jó otthon lenni. Mert mindig valami feszültség van. Megcsörren az üveg, üvölt a híradó. A herointól lelazultam, úgy éreztem, minden oké. Hazaértem. Annyira váratlanul ért, hogy ez milyen jó, hogy azon flashelgettem magamban, hogy ez a legtutibb szer, kész, pont, nem kell tovább keresgélni.