Amikor észrevettük, hogy a fűtől teljesen zárkózottak leszünk, elkezdtünk bulizni, diszkóba járni, Pesten meg vidékre is. Mi tagadás, az az időszak kifejezetten rossz volt, tele félelemmel, és minden percében benne volt a halál.
Előfordult, hogy amikor autóval mentünk, a sofőrt is beleértve mindannyian be voltunk tépve. Egy szakadt Zsigulival versenyeztünk az M7-esen. Összetörtünk autókat, mert őrülten száguldottunk a városban, életveszélyes manővereket hajtottunk végre. Csoda, hogy megmaradtam. Volt olyan, hogy megállt az autó, egy régi Alfa Romeo. Elkezdett hörögni a motor. Félreálltunk. Füstölt, minden baja volt, hát kihívtuk a sárga angyalt. A szerelő azt mondta, beégett a motor, mert nincs benne olaj. Röhögtünk, majd otthagytuk a kocsit, és gyalog mentünk tovább. Az első kijáratnál letértünk bulizni. Nem érdekelt semmi. Meddig tudja feszíteni a saját húrjait egy tinédzser? Mi az, ami még jó buli, és mi az, ami már nem? Elmosódtak ezek a határok. Mi nemcsak bevettünk egy ecstasytablettát, és mentünk szórakozni, hanem ezt is túlzásba vittük. Az ecstasyra speedet szívtunk fel, utána még valamit, és az éjszaka folyamán megint töltöttünk rá. A buli elképzelhetetlen volt kábítószer nélkül. Volt egy hely a városban, a Speed Disco. Ott a pincérek hozták ki az anyagot, csak be kellett mondani valami kulcsszót, és a tálcán, az ital mellett ott volt a pakk. Mindent bevettünk, ami csak eszünkbe jutott. Már nem is a buli számított, hanem hogy anyagozzunk, és majd lesz valami. A telepen drogtartályoknak hívtak minket. Egy éjszaka rendszerint több helyen is jártunk, mentünk buliról bulira. Nem tudtuk abbahagyni, a végkimerülésig csináltuk.
A Speed Discóban volt először, hogy kőkeményen hallucináltam. Minden mozgott. Az egyik haverom megkérdezte, mennyi az idő. Mutattam az órámat, és mind a ketten ugyanazt láttuk, hogy a számlap összevissza forog, és villog az óra. Egymásra néztünk, és elkezdtünk nevetni. Nem értettük, hogy ez most mi.
A speed, azaz a „spuri” hagyományos kábítószer, metamfetamin, tablettában vagy porként árulják. Amikor felszívtam, nagyon erősen dobogott a szívem, levert a víz, és felpörgött a testem. Ez az érzés más volt, mint addig bármelyik más anyagnál. Azt hittem, mindjárt infarktust kapok, megáll a szívem és kész. Rettenetesen megijedtem, hogy meghalok. De csak úgy éreztem, hogy ki akar ugrani a szívem, szervi oka nem volt. Meg eszembe jutott, lehet, hogy nem is olyan egyszerű, hanem fájdalmas dolog meghalni, és ráadásul hosszan tart. Máskülönben nem féltem a haláltól. Rendszerint bele sem gondoltam, mi van utána, vagy ilyesmi.
Másnap ezeknek a szereknek nagyon rossz hatásuk van. Mély depresszió tör rád, úgy érzed, semminek nincs értelme, létezni sincs kedved. Ilyenkor fájt az egész állkapcsom, mert előző éjszaka szétrágtam a számat, mivelhogy egyfolytában mozgott. Nagyon hevesen vert a szívem, és olyan fáradt voltam, mintha maratont futottam volna. Ezt kellett túlélni valahogy, amíg szép lassan visszatért belénk az élet.
Annak ellenére, hogy ilyen rossz volt, és ezt kitisztulva többször is megállapítottuk, újra meg újra csináltuk. Először csak péntek és szombat este, aztán sűrűbben. Egyre veszélyesebb és hülyébb helyzetekbe sodródtunk. Néha voltak nagy bunyók, menekülések meg rohangálások, amikor valamelyik szórakozóhelyen egy másik banda erősen alkoholos állapotban belénk kötött.
Szóval nem mondhatnám, hogy a kedvencemmé vált a speed, de mivel együtt „pörgött” a banda, most is mentem a többiekkel. A diszkókban megismerkedtem néhány új arccal, akik adtak kokaint. Néhányszor vettem is, és iszonyú nagy flash volt. Akkor én voltam a király. Nagyon nagy önbizalmat adott. Azt gondoltam, mindenre képes vagyok, de már akkor is nagyon drága volt, ezért nem bírtam anyagilag, így visszatértem a jól bevált szereimhez.