Amikor azon a bizonyos szilveszteren elszívtam az első adag hasist, megnyílt előttem egy új kapu, a kábítószerek világáé, de erkölcsileg nem tulajdonítottam ennek jelentőséget. Márpedig onnantól kezdtünk illegális szereket használni. Eltelt egy-két hét, nem is foglalkoztunk ezzel. Aztán valaki szerzett marihuánát, és azt is elszívtuk. Többen összejöttünk, körben ültünk, és adtuk egymásnak, mint valami indián szertartáson. Mintha csak egy önsegítő csoportban lettünk volna, vagy egy családi együttléten. Nem véletlenül, mert az is hiányzott az életünkből. Amikor végignéztem a srácokon, mindegyiküknek az arcára volt írva, hogy „árva”. Volt családunk, mégis máshol kerestük az élményeket. A pincében mind egyenlők voltunk. S mind ugyanazért mentünk oda. Ott jobb volt, mint otthon. Megértettek, elfogadtak, hittek nekünk. Egy-két év telhetett el így, hogy összejártunk szívni, és közben világmegváltó gondolataink voltak. A lakótelep ma is kitermeli a hasonló srácokat, lányokat, és a telepi gyerekekben van egy sorstársi, melankolikus érzés.
Valaki mindig hozott füvet. Akkoriban én még nem is vettem, mindig kaptam a haverjaimtól. Vagy összedobtuk rá a pénzt. Már abban az időben, 1993 táján könnyen hozzá lehetett jutni. Nem cigiben, hanem házilag gyártott vagy vásárolt pipából szívtuk. Az egyébként a mai napig nem változott, hogy az első fogyasztás általában egy jó buli meg trendi, vagány dolog. A haverok azt mondják, hogy ki kell próbálni, és tulajdonképpen ezért csinálod. Akkor még volt összetartó ereje annak, hogy együtt vagyunk, együtt anyagozunk, hogy van egy titkunk. Attól, hogy illegális, egy kicsit izgalmas meg bizsergető volt, amit csináltunk, de még mindig nem volt egy nagy flash, nem tűnt rendkívülinek. Sok mindenki kipróbálja, s ezzel talán még nincs is baj. De aztán néhányunknak a drogozás orvosolta a problémáit, mert egy időre elfeledtette az összes rossz és kényes dolgot, amiről nem volt jó beszélni. Nem kellett arra gondolni, hogy mi leszek, mi a célom, miből fogok élni, vagy közelebbre tekintve milyen lesz a bizonyítványom, melyik suliban folytassam. A szorongásaimra tökéletes gyógyszer volt a marihuána. Csakhogy ez az állapot nem tartott sokáig, és utána szembesültünk például azzal, hogy lassan tényleg ki kéne találni, hol tanuljunk tovább.
A haverokkal egyre sűrűbben füveztünk. Teltek a hetek meg a hónapok, de odahaza persze semmit sem sejtettek. Ez az egész suli után, estig ment. Otthon meg csak az volt az ukáz, hogy az utcai villanyoltásig érjek haza. De igazából az se volt baj, ha kicsit később estem be.